E-mail: | |
Jelszó: |
Utolsó frissítés ideje: 2021. május
Több kollégával találkoztam, akinek elkerülte a figyelmét, hogy a Mvt. 2004-es változása óta az időszakos biztonsági felülvizsgálatot már nem csak szakértő és akkreditált intézmény végezheti, hanem munkavédelmi szakképzettséggel és szakirányú alapképzettséggel is végezhető.
Emiatt én faipari mérnökként rengeteg faipari gépet vizsgáltam, a gépész vagy villamos végzettségű kollégák pedig szinte mindent vizsgálhatnak. Persze a jogosultságon kívül ismeretek is kellenek ehhez, a gépre vonatkozó szabványokat is illik ismerni.
Megfelelő segédanyagok nélkül az első néhány gép vizsgálata általában ráfizetés, mert mire megtalálja és átnézi az ember a vonatkozó szabványok vonatkozó pontjait, elkészíti a jegyzőkönyvmintát, elég sok idő elmegy, viszont mégis megéri, mert egy helyen általában több gépet kell vizsgálni, és ötévente ismételni is kell. Emiatt ezen a területen kisebb a verseny, érdemes foglalkozni vele.
Az üzembe helyezéshez csak munkavédelmi végzettség kell, azt Ön is el tudja végezni, ha tudja, hogyan fogjon hozzá. Én azért használom szinte ugyanazt a jegyzőkönyvet mindkettőhöz, mert sokszor használt gépet kell üzembe helyezni, amin ugyanazt meg kell nézni, mint egy időszakos biztonsági felülvizsgálatnál, mert a korábbi használat közben ugyanúgy leromlott az állapota.
Ebben a legújabb frissítésben rákerült a cd-re a "Játszótéri eszközök felülvizsgálata" dokumentum-csomag is, benne a játszótéri eszközök felülvizsgálati jegyzőkönyveivel (hinta, homokozó, mászófal, dobókosár, stb).
A cd tartalmát, hogy milyen - veszélyes és nemveszélyes - gépeknek a jegyzőkönyvei és még milyen iratminták találhatók a lemezen, erre a linkre kattintva tudja megnézni.