
Eredetileg az volt a terv, hogy 2011. január 1-jei hatállyal teljesen megváltozik a munkabaleseti jegyzőkönyv, ez a baleset kivizsgálását, dokumentálását érinti. Erre a változásra készültünk - és készítettük fel a kollégákat - ezzel az dvd-vel, illetve előadás-sorozattal. Az új jegyzőkönyv bevezetését most 2012 elejére halasztották, de ha Ön szeretne időben felkészülni, ezzel a dvd-vel az év folyamán bármikor megteheti.
Perlaki Géza munkavédelmi üzemmérnök, volt munkavédelmi felügyelő (közel 200 halálos és még több súlyos munkabaleset kivizsgálásának tapasztalatával) 2010-ben négy gyakorlati tréninget tartott ebben a témakörben, amit mi felvettünk videóra.
Ez most megrendelhető dvd-n, hogy aki idő hiányában vagy távolsági okokból nem tudott részt venni, annak is is legyen lehetősége meghallgatni/megnézni az előadást és felkészülni a változásokból.
Ha Ön nem csak az új jegyzőkönyv kitöltésére kíváncsi, hanem a balesetvizsgálat teljes folyamatát szeretné megismerni, rendelje meg a 2009-es "Balesetvizsgálat" tréning felvételével együtt, összesen csak 19.000 Ft+áfa áron. (a régiről bővebben)
A dvd-t főként azoknak ajánljuk, akik munkavédelmi szakemberként rendszeresen vizsgálnak baleseteket.
Ha Ön még nem vizsgált munkabalesetet vagy nem érzi elég magabiztosnak a tudását e téren, ebből az anyagból megtanulhatja, hogy kell kivizsgálni egy balesetet.
A kiadvány fő témakörei:
Ha Ön is szeretne képbe kerülni, milyen változások lépnek érvénybe 2012. január 1-jétől a régi/mostani Baleseti jegyzőkönyvhöz képest, mindenképpen érdemes szert tenni erre a felvételre.
Bármikor újranézheti, átfuthatja, amikor jövőre az első balesetet kell majd kivizsgálnia, jól fog jönni, ha meg tudja nézni a közösen kivizsgált eseteket és azok kapcsán, hogy mi változott.
A (felvételre került) tréningről ezen az oldalon olvashat bővebben.
Az előadásból egy részlet itt megtekinthető .
,,Megfelelő szakmai felkészítést biztosító rendezvény, gyakorlati példákkal, kérdés-válasz formában. A példákat kiemelkedően jónak találtam."
Kassai László, Tiszaújváros
Feltétlen hasznos volt a tréning, nemcsak az új jegyzőkönyvvel, hanem a még használatban lévővel kapcsolatban is. Nagyon jó, hogy konkrét eseteket megbeszélve töltöttünk ki jegyzőkönyveket. A sok film miatt igen szemléletes is. Nem voltam biztos benne, hogy eléggé gyakorlatias lesz-e az oktatás, de így utólag azt gondolom, hogy sokkal többet fogok tudni profitálni ebből, mint amit vártam. Kiemelkedően jónak találtam az előadó gyakorlati tapasztalatát."
Hujber Lajosné, R & T-96 Kft., Nagykőrös
,,Összeszedett előadás volt, ahol az előadó megfelelően felkészült a témában. Az oktatáshoz kaptunk segédanyagot, amit tudtunk használni az előadás során"
Jusztin Balázs, munkabiztonsági tanácsadó
,,Nagyon haszosnak találtam a gyakorlati tréninget, jónak és fontosnak gondolom azt, hogy nemcsak előadást hallottunk, hanem a kérdéseinkre kimerítő választ kaptunk, a véleményünkre is kíváncsiak voltak."
Fonyó Erzsébet, Sága Foods Zrt.
,,Az előadáson nagyon hasznosnak tartottam azt, hogy jóval inkább a gyakorlati részrekre fektették a hangsúlyt. Habár tudom, hogy elengedhetetlen a szakmában az elmélet a jogszabályok ismerete is, de az egyedi esetek átbeszélése, kirészletezése, képekkel való ismertetése számomra maradandó élményt nyújtott.
Úgy gondolom, hogy a munkaterületemen hasznát tudom venni. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy ilyen jellegű képzések is legyenek a későbbi időszakokban."
Schuszterné Lakk Katalin, Lorántffy Szakközépiskola (Dunaújváros)
,,A témakör aktuális, és időben is történt annak feldolgozása. A nagy tapasztalatú előadónak a valós életből vett példái és a különböző videókkal tűzdelt előadása jól emészthetővé és elsajátíthatóvá tette az anyagot, nem csak száraz jogszabályi közlés volt. Az előadás szólt a jelenlegi és az új jegyzőkönyv tudnivalóiról és azok összehasonlításáról (segédanyaggal együtt).
A tréning konzultációs jellegű volt, kérdéseit mindenki feltehette, így a jövőben jól használható tudáshoz lehetett jutni."
Mosolygó Péter, Villeroy & Boch Mo. Kft., Hódmezővásárhely